Sióagárdi Általános Iskola

A 200 éves iskola mindig fontos szerepet töltött be a település életében, ahol az itt élők nagy százaléka ebben az épületben tanulta a betűvetést, számolást.
A történelme során többször felújított, átépített, bővített iskola mindig a közművelődés, a kuturális élet központja volt és az ma is.1996-tól a felső tagozat megszűnésével csak alsó tagozat működik. 2005-től tagintézményként, 4 osztályban folyik az oktatás, nevelés.

Feladatunk: az 1-4 osztályos alapfokú képzésnek megfelelően felkészíteni a tanulókat a továbbhaladásra, hogy kilépve a védett, biztonságot adó környezetből tudjon alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.

Célunk: a megmaradásunk, kis falusi iskolánk előnyeinek, értékeinek megőrzése, továbbvitele.

Fontosnak tartjuk: az egyéni képességfejlesztést, a hátrányok leküzdését, tehetséggondozást, a kommunikációs kultúra fejlesztését. Tevékenységközpontú, cselekvésre kész gyermekek nevelését a közösség érdekében. 200 év alatt sokat változott az oktatás tartalma, tananyaga, színvonala, formája, a módszerek és eszközök fejlettsége. Változott a környezet, az épületek, a társadalom, az ideológiák és jelszavak. Mi az, ami mégis mindig meghatározó volt? A két főszereplő: a gyermek és a pedagógus. A fogékony, érzékeny, folyton kérdező gyermek és a nevelni, formálni, tudást átadni vágyó tanító, tanár.

 

Sióagárdi iskola   Sióagárdi iskola   Sióagárdi iskola   Sióagárdi iskola

Sióagárdi iskola   Sióagárdi iskola   Sióagárdi iskola   Sióagárdi iskola

Sióagárdi iskola   Sióagárdi iskola

Sióagárdi iskola   Sióagárdi iskola   Sióagárdi iskola   Sióagárdi iskola

Sióagárdi iskola   Sióagárdi iskola   Sióagárdi iskola   Sióagárdi iskola

7171 Sióagárd, Kossuth L. u. 2.